Király Endre életrajza (1892–1987)

Király Endre (képgaléria) 1892. augusztus 28-án született Selmecbányán. Édesapja, Király Ernő (1855–1933), földrajz-történelem szakos tanár, a selmecbányai evangélikus Lyceum utolsó magyar igazgatója, a selmeci Szitnya-osztály (a Magyar Turista Egyesület egyik alosztálya) elnöke, Téry Ödön jó barátja, Selmecbánya tisztelt polgára. Édesanyja, Kuszmann Aranka (1862–1956), Szepesszombatról szárazott, három lánynak és két fiúnak ad életet. Testvérei: nővére Elza (1889–1950), húgai: Eri (1898–1948) és Klári (1902–1990), öccse: Lajos (1894–1970). Király Endre Selmecbányán töltötte gyermekéveit, itt járt iskolába, majd 1910-ben az evangélikus Lyceumban érettségizett. 1914 júliusában megszerezte a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán a vaskohómérnöki diplomát. Hazafias érzelmektől fűtve 1914 októberében Lajos öccsével együtt, önkéntes katonai szolgálatra jelentkezett. Először Mariazellben katonai síoktatóként működtek, majd mint sí-felderítők a Keleti-Kárpátokban harcoló ezredhez kerülnek. 1915. április 1-én mindketten orosz fogságba estek. Öt és fél évi szibériai (Csita) fogság után 1920 októberében Kínán át tértek vissza Selmecbányára. Az öröm mellett sok volt az üröm. A trianoni békediktátum elcsatolta a Felvidéket Magyarországtól, s a Király családot a cseh kormány kiutasította Csehszlovákiából. Így a család 1920 novemberében Budapesten telepedett le. Élete nagy fájdalmát okozta Trianon. A Felvidék elvesztése soha be nem hegedő sebet ejtett lelkén. Király Endre 1920. december 2-án kezdte meg mérnöki pályafutását a Dr. Lipták és Fia gyárban, Pestszentlőrincen. 1921 márciusában tette le Sopronban, a Erdészeti és Bányászati Főiskola jogutódjánál, a még hiányzó államvizsgát és ezáltal okleveles vaskohómérnöki minősítést nyer. Mérnöki tevékenységét 1926-tól a Fonó Miklós Gépgyár Rt.-nél folytatta. 1928-tól szaktanári állást vállal az Újpesti Magyar Királyi Állami Fa- és Fémipari Szakiskolában, ahol 1948-ig tanított. 1943-ban kinevezték az iskola címzetes igazgatójává. 1947-ben az Iparügyi Minisztérium megbízásából megszervezte a volt Bőripari Iskola helyébe a váci Öntőipari Szakiskolát, amelynek összeállította a tananyagát, órarendjét. 1948 őszén kinevezték az Öntöde főmérnökének, ezért feleségével és három gyermekével, Ernővel, Gézával és Máriával, Vácra költözött. Itt kidolgozta a szakiskolai oktatást és mint az Öntöde főmérnöke megtervezte az új öntőcsarnokot két kúpoló kemencével, és új eljárásokkal tette hatásosabbá az öntészetet. Mérnöki számításait magyar (Gép, 1952) és külföldi lapok is közölték (Werkstattstechnik-Maschinenbau, 46 Jg, 1956, okt.; Klingenberg Technisches Hilfsbuch, Springer – Verlag, 1960). Mindezt szinte „kedvtelésből”, örömmel és élvezettel tette. Családja anyagi problémáit felvető feleségének így válaszolt: „Tudod, hogy nem pénzért dolgozom”. Tudásával, önzetlenségével, nyugodt természetével, szelíd jóindulatával megnyerte kollégái szívét és ő lett az Intézet „Bandi bácsi”-ja. 1955-ben munkásságáért Munka Érdemrend kitüntetést kapott. Bár ember- és igazságszeretete a demokratikus elvek elfogadására ösztönzték, politikai szerepet nem vállalt és nem csatlakozott politikai párthoz.

Bern, 1982 Gyermekei 1956 decemberében elhagyták Magyarországot és Svájcban kezdenek új életet. Feleségével 1958 végén ők kiköltöztek Svájcba. Miután a nyugdíjáról le kellett mondania (ez volt az egyik feltétele a kivándorlásnak), a delémonti Four éléctrique S.A.-ban vállalt állást. Itt 11 éven át dolgozott mint műszaki tervező, ami lehetővé tette az „öregségi” (a svájci nyugdíj egyik pillére) befizetését és későbbi juttatását. 1970-ben, 78 évesen véglegesen nyugdíjba ment, de ekkor sem pihent. A magyarság iránti mély szeretete, a magyarság létéért és fennmaradásáért érzett aggodalma, a magyar őstörténet és nyelvünk eredetét kereső írások felé vezették. A sumér-magyar nyelvrokonság lehetősége lelkesítette. Szakmunkákat olvasott, levelezett a világ legkülönbözőbb táján élő tudósokkal, tanulmányokat írt. 1976-ban feleségével Lausanne-ba költözött, leányuk, Mária, közelébe. Bár már 84 éves volt, boldogan űzte élete másik nagy szenvedélyét: a festészetet. De az idő az ő erős szervezetét is megrongálta. Szívgyengeségben szenvedett, fáradékony lett, s bár szemében élt még az alkotás lángja, akvarelljei idővel mindig kisebbek lettek. 1987. november 11-én a halál elragadta őt szeretteitől. A volt váci Öntőipari Szakiskola jogutódja, a mai „Király Endre Ipari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium” 1994 óta viseli a nevét.